Pszichológusként sokáig azt hittem, elég, ha szakirodalmat
olvasok. Ennél nagyobbat nem is tévedhettem. Ha az embert a maga összetettségében
és ellentmondásosságában szeretném megérteni, akkor vissza kell nyúlnom az
irodalomhoz. A tág értelemben vett irodalomhoz: mítoszokhoz, hősi eposzokhoz, szent
szövegekhez, valamint a klasszikus, modern és posztmodern szépirodalomhoz. A szakirodalom szükséges, de nem elegendő.
Hogyan hat az irodalom a pszichénkre?
1. Beleköltözünk valaki más tudatába.
Ez pszichológiailag óriási dolog. A hétköznapokban többnyire a saját
nézőpontunk foglyai vagyunk. Az irodalom ebből kimozdít. Nemcsak azt mutatja
meg, mi történik valakivel, hanem azt is, belülről milyen annak lenni.
Milyen félni, vágyni, szégyellni, önámításban élni, remélni, összeomlani, újra
összerendeződni. Ez fejleszti az empátiát, de még ennél is többet: a belső nézőpontváltást.
2. Önmagunkat vetítjük a szereplőkre
A jól megírt karakterek alkalmasak arra, hogy rájuk vetítsük saját konfliktusainkat,
vágyainkat, sebeinket. Ezért talál el minket annyira egy-egy archetipikus alak.
Nem pusztán „őt” látjuk, hanem magunkat is rávetítjük. Velük sírunk, bosszankodunk
vagy reménykedünk.
De az irodalom nem merül ki a projekcióban. Mert jó esetben nemcsak
belehelyezzük magunkat a történetbe, hanem vissza is kapunk valamit:
felismerést, tükröt, nevet addig névtelen érzésekre. A kivetítés ebben az
esetben egy többlethez vezet: az önmegértéshez.
3. Biztonságos távolságból élünk át veszélyes dolgokat.
Ez az egyik legfontosabb pszichológiai funkciója. A fikció egyfajta védett tér.
Átélhetsz féltékenységet, árulást, bűntudatot, hatalomvágyat, szerelmi
megszállottságot, gyászt, anélkül, hogy mindezt az adott formában neked kellene
végigszenvedned.
Az idegrendszer érzelmileg dolgozik vele. Persze nem ugyanúgy, mint egy valódi
trauma vagy valódi veszteség esetén, de próbaélményként igenis számít.
Kicsit olyan, mint egy lelki szimulátor.
4. Nemcsak információt kapunk, hanem formát is.
Sok ember azért is szenved, mert nem tudja értelmezni, mi történik
benne. Az irodalom formát ad a káosznak. Történetté rendezi az élményt.
Megmutatja, hogy az emberi élet nem puszta eseményhalmaz, hanem mintázatok,
ismétlődések, törések, fordulatok szövete. A saját életünk belülről mindig
kuszábbnak tűnik, mint egy jól megírt regény szereplőinek története. Ennek
önmagában gyógyító hatása lehet. Mert ami megfogalmazható, az valamennyire
hordozhatóvá válik.
5. A fiktív drámák erkölcsi és egzisztenciális
laboratóriumok.
Teret adnak nekünk, ahol próbálgathatjuk magunkat:
„Én mit tettem volna?”
„Én hol csapom be magam?”
„Mikor lesz a szerelemből birtoklás?”
„Mikor válik a becsvágy önpusztítássá?”
A kérdések nem mindig tűnnek fel, a válaszaink ritkán tudatosak. Mégis,
elmélyítenek bennünk egy erkölcsi tanulságot, elvezetnek egy-egy „aha”
pillanathoz. Ez a belső gyakorlás hasznos formája.
Persze nem mindenki tanul mások sorsából. Sőt, sokan alig.
Azért, mert csak „fogyasztják” a történetet, de nem dolgozzák át. Ha egy
mű tényleg betalál, az be is épül. Néha évekkel később értjük meg azt, amit egy
regényalak már régen megmutatott nekünk saját magunkról. Abból tanulunk igazán,
amit belül valódi tapasztalattá tudunk alakítani.
Az irodalom tehát nem
helyettesíti az életet.
De segít mélyebben élni. Segít felismerni és szavakat találni arra, ami belül
zajlik. Enyhíti az elszigeteltséget: megmutatja, hogy mások is hordoznak
hasonló érzéseket és belső konfliktusokat. Könnyebbé teszi, hogy elfogadjuk az
ellentmondásainkat, és jobban elviseljük az emberi psziché összetettségét.
Jung nyelvén fogalmazva: az irodalom sokszor azért hat
ennyire mélyen, mert archetipikus helyzeteket mozgat meg bennünk. Nem
egyszerűen „egy ember történetét” olvassuk, hanem a féltékeny embert, az
árnyékától menekülő embert, az anyát, az árulót, a hőst, a bukott hőst, az úton
levőt. Ezért érezzük néha azt, hogy egy fikció „rólunk szól”, noha semmi közünk
a konkrét körülményeihez. Igen: ebben van projekció, azonosulás, önismeret,
érzelmi gyakorlótér, jelentésadás, új nézőpont és remény is.
Az irodalom a jól megírt történeteken keresztül mélyebb
lelki mozgásteret nyit. Tágítja a személyiséget. Teret ad a
kibontakozáshoz. Segít, hogy összetettebben és szabadabban legyünk jelen a
saját életünkben.
A képen Keresztes Balázs, a Négy Fal Között olvasóklub szerkesztője látható.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése